HTML

Alkotmány Blvd

Politikai történetek az elmúlt 25 évből bulvárosan - működésben az Alkotmány.

2013.10.06. 18:33 dr. Kiss Dániel Bálint

6. Különös házasság (első rész)

– az Antall-Tölgyessy-paktum –

 

Paktum. Jelentése: szervezetek között megkötött szerződés, nagy jelentőségű egyezmény. A magyar nyelvben ugyanakkor pejoratív értelemben is használt, úgymint megalkuvó, elvtelen megállapodás.[1] Az Országgyűlés 1990-es megalakuláskor bejelentett MDF-SZDSZ-megállapodásra (vagy ismertebb nevén Antall-Tölgyessy-paktumra) mindkét értelemben használták és használják a paktum kifejezést. A rendszerváltás alapokmánya vagy a választói akarat elárulása? Felelős pártok kiegyezése vagy a többpártrendszer első bűnbeesése?[2] A mai és a jövő heti bejegyzésben a paktum történetét mutatom be, amely korántsem ért véget az elmúlt évszázad kilencvenes éveiben.

Az első szabad országgyűlési választásokat a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nyerte meg a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) előtt. A győzelem másnapján, 1990 áprilisában az MDF-nek azonban rá kellett ébrednie arra, hogy képtelen lesz kormányozni. Belátták, hogy noha a leendő MDF-kormány a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal kötött koalíció eredményeként közel 60 %-os többséggel rendelkezhetett az országgyűlésben, ez kevés lesz az érdemi cselekvéshez. Az Alkotmány ugyanis számtalan tárgykörben csak kétharmados többséggel engedett törvényt hozni vagy módosítani. Mivel a második helyezett SZDSZ a mandátumok 23,6 %-át, az MSZP pedig 8,5 %-át birtokolta, így valamelyikük segítsége nélkül a kormány keze meg lett volna kötve a kétharmados többséget igénylő törvényeknél. Az MSZP-vel közvetlenül a rendszerváltást követően természetesen mindenféle együttműködés tabunak számított. A rendszerváltó pártok igyekeztek a kommunista utódpártot elszigetelni, politikai karanténba szorítani.[3] Így aztán nem maradt más hátra, mint a kiegyezés a legnagyobb választási ellenféllel, a liberális SZDSZ-szel.

Kép2_1.jpg

 Tölgyessy Péter és Antall József (MTI Fotó: Kovács Attila)

De mely törvényekhez kellett kétharmados többség? A rendszerváltás idején még rengeteg törvény megalkotásához vagy megváltoztatásához írt elő az Alkotmány ilyen, úgy nevezett "minősített többséget". A pontos tárgyköröket azért nehéz meghatározni, mert az Alkotmány meglehetősen általános értelemben fogalmazott ezekről. Például az alapvető jogokra és kötelességekre és az állam kizárólagos gazdasági tevékenységére vonatkozó szabályokat kellett alkotmányerejű (azaz kétharmados) törvényekben szabályozni. Ebből aztán több probléma is fakadt.

Az alapvető jogoknál és kötelességek kapcsán például nem egyértelmű, hogy csak a jogok és kötelességek lényegét vagy minden részletszabályát is kétharmados törvényben kell-e rendezni. Ha az utóbbi értelmezés a helyes, akkor szinte nem marad olyan szelete az állampolgárok életének, ami más jogszabályban is szabályozható lenne. (Képzeljék csak el, hogy a tulajdonjogra, mint alapvető jogra vonatkozó valamennyi szabály és előírás kétharmados törvényben szerepel; a lakásvásárlástól a gépkocsi törzskönyvéig.)[4]

Az állam kizárólagos gazdasági tevékenységével kapcsolatos szabályok tipikus megjelenési helye pedig a költségvetési törvény. Ha egy kormányzat képtelen elfogadtatni az általa benyújtott költségvetést a parlamenttel, akkor biztos bukásra van ítélve. Kétharmados többség hiányában így minden kormányzat reménytelen helyzetbe került volna.

Az alkotmányerejű törvények ötlete a rendszerváltáskor született. Az állampárttal tárgyaló ellenzéki pártok tartottak attól, hogy az MSZ(M)P az első szabad választások után is megőrzi többségét az országgyűlésben. Ezért már jó előre megpróbálták megkötni a majdani kormányzat kezét a kétharmados törvények nagy számával. Ez garantálta volna az ellenzék beleszólását a kormányzásba. Végül a felállított csapdába nem a választásokon elvérző MSZP, hanem maguk a rendszerváltó pártok, és elsősorban a kormánypártok estek bele. Kétharmados többség nélkül kormányozhatatlanná vált volna az ország.[5]

A csapdából való kitörésre két megoldás kínálkozott. Az első, hogy az MDF koalícióra lép az SZDSZ-szel, és kétharmaduk birtokában korlátozás nélkül kormányozzák az országot. Ezt a lehetőséget a két párt ideológiai különbözősége és az eltérő szavazótáborok kizárták. A másik választás maga a paktum volt: a két nagy párt megegyezett egymással egy olyan alkotmánymódosításról, amely szűkíti a kétharmados törvények körét. A paktum értelmében a felek kiiktatták az Alkotmányból az alkotmányerejű törvény fogalmát, és helyette konkrétan felsorolták azokat a tárgyköröket, amelyekhez kétharmados többség szükséges. A költségvetési törvény ezután természetesen már nem tartozott ide, ahogy az alapjogok többsége sem. Ezzel megszülettek a kétharmados törvények.

A paktum által kreált kétharmados törvények első ránézésre a demokrácia csúcstermékei. Hiszen itt aztán kormány és ellenzék csak kéz a kézben, együtt alkothatja meg a legfontosabb szabályokat. Más országokban jellemzően csak az alkotmány megváltoztatásához kell minősített parlamenti többség. Ezzel szemben nálunk széles konszenzus nélkül a kétharmados körben lehetetlenné vált a törvényalkotás.[6] A kétharmados törvények ideális eszköznek tűnnek arra, hogy a pártokat rászorítsák az együttműködésre. Mintha csak a választópolgár legszebb álma teljesedne be: nincs több széthúzás, csak együttes döntés békességben, vállvetve.

Csakhogy a valóság más. A kétharmados törvények által az ellenzék részvételi lehetőséghez jutott az ország vezetésében, hiszen ellenzéki szavazatokra is szükség van a törvényalkotáshoz. Ez pedig egy többségi demokráciában egészségtelen dolog. Hiszen egyedül a kormánypártok azok, akik a felelősséget viselik a pocsék kormányzásért. Magától értetődik, hogy ha egy kormány rosszul teszi a dolgát, akkor a következő választást elveszítik a kormányzó pártok. A kétharmados törvények viszont felülírják ezt az egyszerű logikát. Ha ugyanis az ellenzék lépten-nyomon, felelősség nélkül megakadályozhatja nagy súlyú törvények elfogadását, akkor ezzel már csak politikai haszonszerzés végett is érdemes élnie. Ennek megfelelően a paktumot követően is csak nehezen, nemegyszer elvtelen engedmények árán születtek meg a kétharmados törvények az országgyűlésben. A paktum egymás foglyaivá tette a szerződő feleket.[6]

A jövő heti bejegyzésben kiderül, hogy mit kért az SZDSZ cserébe az ország kormányozhatóságáért.

 
 

Jegyzetek:

 

[1] Forrás: WikiSzótár.hu

[2] "(…) ne engedjünk a kísértésnek, hogy az egypárt döntései után pártok alkuja lépjen a nép döntései helyébe"- mondta Németh Miklós az új Országgyűlés alakuló ülésén

[3] Hogy ez a taktikájuk mennyire elhibázott volt, azt jól mutatja az 1994-es választásokon bekövetkezett, fölényes MSZP-siker.

[4] Szerencsére az Alkotmánybíróság már 1993-ban kimondta, hogy a részletszabályozás nem igényel kétharmados többséget még a kétharmados tárgyköröknél sem [4/1993. (I. 12.) AB határozat].

[5] Antall József, Mozgó Világ, 1992/5.

[6] Kukorelli István – Az alkotmányozás évtizede, Korona Kiadó, Budapest, 1995. 25. és 28. oldal. A bejegyzés címét is Kukorelli Istvántól kölcsönöztem, (ő pedig Mikszáth Kálmántól).

Szólj hozzá!

Címkék: kormány parlament költségvetés ellenzék országgyűlés paktum kétharmados törvények MSZP KDNP SZDSZ Alaptörvény MDF Alkotmány Antall József Tölgyessy Péter FKgP Németh Miklós alkotmányerejű törvények


A bejegyzés trackback címe:

https://alkotmanyboulevard.blog.hu/api/trackback/id/tr435549157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.