– a költségvetés elfogadása –

A minisztert ébresszék fel! – Fergeteges hangulat uralkodott abban a huszonkét évvel ezelőtti parlamentben, ahol közel ötvenórás vita után fogadták el a költségvetést. A december végén szinte szünet nélkül ülésező országgyűlés jegyzőkönyve szerencsére megvan. Megőrizte a lenyomatát mindannak, amit egy ilyen megfeszített tempóban végzett munka kihoz az emberből. Kormánypártiból és ellenzékiből egyaránt.

 A magyar országgyűlés hagyományosan minden év végén elfogadja a következő évre szóló költségvetést.[1] Komoly következményei lennének, ha a képviselők kifutnának az időből, és csak az újévben sikerülne elfogadni a törvényt. Egy alkalommal mégis előfordult, hogy rezgett a léc – erről az esetről szól a mai bejegyzés.

A parlament egyik legfontosabb feladata, hogy – a kormány alapos előkészítését követően – elfogadja a költségvetést. Költségvetés nélkül nincs tervezés, nincs hatékony kormányzás. Hiszen a költségvetés alapján vetik ki az adókat és fizetik ki a támogatásokat, a közalkalmazottak bérét, a segélyeket, a nyugdíjakat stb.

Utazzunk vissza az időben 1991 decemberébe, az Antall-kormány időszakába. A kormánypártok kényelmes parlamenti többséggel rendelkeztek: az MDF-FKgP-KDNP koalíció együttesen közel 60 %-os többséggel rendelkezett az országgyűlésben. Ilyen körülmények között a költségvetés elfogadása elvileg nem jelenthetett problémát.

Év közben azonban minden fontos előkészítési fázisnál jelentős késések adódtak. Így a kormány csak november végén nyújtotta be a költségvetési törvényjavaslatot az országgyűlésnek. Csupán 32 nap maradt a költségvetés elfogadására.[2] A bajt tetézte, hogy tíz parlamenti bizottságból négy is általános vitára alkalmatlannak találta a javaslatot, amely tele volt hibákkal.[3] Azonban a kormánypártok úgy döntöttek, ha a fene fenét eszik, akkor is lesz elfogadott költségvetés decemberben.

Nincs és korábban sem volt olyan szabály, amely előírná, hogy december 31-ig el kell fogadni a költségvetést. Azonban ha elérkezett az újév, és nincs költségvetés, akkor a parlamentnek törvényt kellett alkotnia az átmeneti gazdálkodásról. Ami voltaképp egy ideiglenes felhatalmazás a kormány részére, abból a célból, hogy elfogadott költségvetés nélkül is irányíthassa az országot. Az ideiglenes felhatalmazás neve: indemnitás.

Ha azonban még ilyen átmeneti törvény sem kerül elfogadásra, ez esetben automatikusan beáll egy törvényen kívüli helyzet. Ezt nevezik ex lex állapotnak. Ilyenkor a kormány nem tud mire hagyatkozni, csak az előző évi költségvetésre. Mintha mi sem történt volna, beszedi az adókat, és a tavalyi költségvetés alapján kifizeti a támogatásokat, nyugdíjakat stb. Ez persze nem igazán jó megoldás, hiszen például magas infláció esetén az idei pénz messze nem ér annyit, mint a tavalyi. Ezért az új Alaptörvény már kimondja, hogy amennyiben az újév március 31. napjáig sem sikerül elfogadni a költségvetést, a köztársasági elnök feloszlathatja az országgyűlést.[4]

December derekán megkezdődött a parlamenti vita, és a versenyfutás az idővel. A fegyelem és a figyelem fenntartása – amely az országgyűlés elnökének a feladata – nem volt könnyű. Így például az épp elnöklő Dornbach Alajos hajnali ötkor egy szavazást követően tízperces reggeli tornát rendelt el. De volt még tisztasági szünet, szellőztetési szünet, szünet az „elemi szükségletek elvégzése érdekében”, továbbá egy alkalommal a szavazógép pihentetése miatt is pihenőt kellett elrendelni. Szabad György elnök december 31-én 0 óra 5 perckor már olyan fáradt volt, hogy tévedésből rosszul szavaztatott: „Kérem, hogy mindenki nyomja meg az igen gombot. Bocsánat, rosszat mondok, (…)”. Erre persze nagy derültség és felfordulás támadt, ő pedig tenyerével csapkodta az elnöki pulpitust tehetetlen dühében.

Ennyin múlott (MTI Fotó: Mónos Gábor)

De a képviselői humoros megjegyzések sem maradtak el. „Azt hiszem, hogy a lét-nemlét határán vagyunk.” – mondta egyikük, nagy tapsot kapott. Tamás Gáspár Miklós hajnali fél egykor egy logikai dilemmát tárt az elnök elé: „A 29-i ülésnap csillagászati tényezők következtében véget ért. Éjfélkor. (…) Ez itt most micsoda?” Az elnöki válasz a következőképp hangzott: „Ez egy mélyfilozófiai kérdés volt. Ez még a tegnapi ülés folytatása, (…) folytatjuk a munkát.” Közbeszólások:„Már aki! A túlélők!”.

Az ülésnapok legbájosabb hozzászólása az azóta már elhunyt Bánffy György színművésztől származik.[5] Az MDF-színekben bejutott képviselő a nagy zajongás hallatán így kérlelte az elnököt: „Tessék egyet csengetni.” Hiába, a színházi reflexek...

Tamás Gáspár Miklós másik hozzászólása is megrengette az ódon falakat. Ekként javasolta ugyanis az ülés felfüggesztését a honatya: „az a miniszter úr, akire többek között tartozna a fölszólalásom, mélyen alszik (…) nem szeretném kegyetlen módon fölkölteni őt a fölszólalásommal (…)”. Indítványát a parlament leszavazta, Szűrös Mátyás elnök pedig megállapította: „A miniszter urak is ébren vannak. Nem jól látták.” A következő hozzászóló elsőre el sem tudta kezdeni a felszólalását a röhögéstől.

Az ellenzék hol kivonult, hol ismét bevonult. Kárhoztatták a kormányt a nagy rohanásért, és azért, hogy a szavazást egy számítógépes reflexjátékká silányították. Azzal vádolták a kormánypárti képviselőket, hogy csak a szilveszteri bulira akarnak odaérni.[6]  Ez végül sikerült is nekik, mivel a parlament 1991. december 31-én 13.52 perckor elfogadta a 92-es költségvetést. Az utolsó pillanatban.[7]